Tanáraink
Tanáraink:


Dr. Dávid Katalin Zsuzsanna
Dr. Dávid Katalin Zsuzsanna vagyok. Húsz éve tanítok angolt a 7 éves kisiskolástól egészen a 70 éves korosztályig.
Célom a beszédközpontúság és a diákcentrikusság. Nagy öröm számomra, hogy tanítványaim már az első órák után megértik és reagálni is tudnak a kérdéseimre. Oldott, inspiratív légkört igyekszek teremteni az óráimon, amely intenzív, hatékony, örömteli tanulást és eredményt hoz. Szeretek tanítani, kollégáimmal együtt szívügyemnek tekintem, hogy tudásunk legjavát adjuk át minden tanítványunknak, és a kezdetektől a nyelvvizsgáig segítsük őket. Sőt még azon is túl.

Halász Helga
Angol és német szakos nyelvtanárként dolgozom a Laksmi Nyelviskolában.
Antalffy Enikő
Angol szakos nyelvtanárként dolgozom a Laksmi Nyelviskolában.
Stein Kata
Német szakos nyelvtanárként dolgozom a Laksmi Nyelviskolában.

Palágyi Krisztina
Angol nyelvtanárként több évig dolgoztam az állami, és a privát szektorban egyaránt. Nyelvtanulók nagyon széles skáláját tanítottam, így jelentős és szerteágazó tapasztalatra tettem szert. A felnőttoktatás terén fő profilom a közép- és felsőfokú vizsgatréning. Minden egyes esetben az adott tanuló igényei, tanulási szokásai és céljai alapján állítom össze a tanmenetet és adaptálom a módszereket. Embereket tanítani kiváltság és nagy felelősség. Mindezt élvezetessé is tenni, igazi feladat. Azért választottam a nyelvoktatást hivatásomnak, mert minden egyes tanítvány új kihívás elé állít, ebből merítek inspirációt. Tanítványaimmal együtt vallom: angolul tanulni jó.
Tóth Gabriella
Angol szakos nyelvtanárként dolgozom a Laksmi Nyelviskolában.
Mestra Ágota
Angol szakos nyelvtanárként dolgozom a Laksmi Nyelviskolában.

Bocsor Péter
A Szegedi Tudományegyetem magyar-angol szakán végeztem, majd ugyanitt PhD fokozatot szereztem az Irodalomtudományi Doktori Iskolában. Emellett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Fordító- és Tolmácsképző Intézetében szakfordító vizsgát tettem.Diák korom óta tanítok angol nyelvet különböző intézményekben, így középiskolában, főiskolán vagy nyelviskolákban. Jelenleg irodalom, kultúraelmélet és írástechnika kurzusokat tartok angol nyelven az SZTE Angol-Amerikai Intézetében.Az angol nyelv ismeretéből adódó globális kommunikációs előnyökön kívül, a nyelvtanulás hozzásegít a reflexív gondolkodás elsajátításához, ezért kitűnő eszköze lehet saját nyelvünk, kultúránk és önmagunk megismerésének.

Békési István
A nevem Békési István, ECDL tanfolyamot oktattam a LAKSMI –ban. Nagyon tetszett az iskola rugalmassága, a diákok nyitottsága. A tanárok fiatalosak, naprakészek, bármiben képesek segítséget nyújtani. A diákok mindig nyugodt szívvel kérdezhetnek, mert teljes, pontos választ kapnak kérdéseikre. Kifejezetten hasznosnak és alapvetőnek tartom, amit itt adnak a diákoknak. Nagyon szerettem itt tanítani, mert a tanítás gördülékenyen haladt, a felmerülő problémákat és kérdéseket a csoporttal együtt gyorsan megoldottuk.

Gyári Gabriella
Olasz szakos nyelvtanárként dolgozom a Laksmi Nyelviskolában.

Piróth Ildikó
Német szakos nyelvtanárként dolgozom a Laksmi Nyelviskolában.



